Files

Abstract

Jelen tanulmány témája Hangony község bionergetikai célú faapríték-felhasznása. A továbbiakban egy jó gyakorlat kerül bemutatásra, aminek igazi jelentősége abban rejlik, hogy a projekt egy halmozottan hátrányos helyzetben lévő településen jöhetett létre alapvetően nem Európai Uniós forrásokból, de mégis az EU-s előírásoknak megfelelően. Az 1639 fős (2013) településen jelen projekt keretében körülbelül 10 főt tudnak állandóan foglalkoztatni, amivel a falu egyik legnagyobb foglalkoztatója az önkormányzat. Sokaknak ez az egyetlen lehetőség a tisztes keresetre és arra, hogy képesek legyenek XXI. századi körülmények között élni. A település jelenlegi (2016) rossz gazdasági helyzete ellenére is képes az innovációra, hiszen a jövőben tervezik 3 közintézmény bekapcsolását a biomassza- alapú fűtési rendszerbe (posta, önkormányzati hivatal, régi óvoda). Ha ez megvalósul, a közintézmények fűtése közel 100%-ban megújuló energiával történik. Az erre irányuló terv már megvan, a megvalósítás pedig néhány éven belül meg is kezdődhet. A vizsgálat célja az volt, hogy megállapítsuk, a település faapríték-felhasználása tekintetében egy jó gyakorlatként tarthatjuk-e számon Hangony községet. A szerzők választ kívántak kapni arra a kérdésre is, hogy mi tette sikeressé ezt a projektet. A terepi kutatások és az adatok feldolgozása mellett szakirodalmi feldolgozás is készült bioenergetikai témában. ---------- The topic of this study is Hangony municipality’s wood chips use with the purpose of bioenergetics. The theme is a best practice, which real significance is, that the target place is a settlement with multiple disadvantages. Basically the project did not get EU finance, but we can speak EU quality. The municipality of Hangony Village (1639 inhabitants) is able to employ 10 people in this project, which made it the biggest employer of the place. For many people this is the only option to get decent earning and to be able to live in XXI. century conditions. Finally, in our short summary, we want to say the village is still able to innovate because leadership is planning to switch on biomass-based heating system in three other public institutions (mailbox, local government office, the old nursery). It would heat public institutions close to 100% renewable energy if realized. The plan is almost ready and the implementation predictably will start within a few years. The use of wood chips is a good practice in Hangony? That was the research objective. The authors wished to receive answers to the question of what made this project to success. The field research and literature processing in addition to data processing made of bioenergetics topic.

Details

PDF

Statistics

from
to
Export
Download Full History