Files

Abstract

Az ökológiai gazdálkodást kétféleképpen lehet értékelni: ökológiai és ökonómiai vonatkozásban. Az ökológiai vonatkozást tekintve nincs jelentősége, hogy az ökológiainak minősített földterületet, milyen módon hasznosítják: állattenyésztéshez kapcsolódva rét, legelő; növénytermesztés céljából szántóföld illetve ültetvény vagy ellenőrzött terület, de ismeretlen hasznosítási mód. Az „ökológiai értelemben vett” első helyezett 2005-ben a világon Ausztrália volt, mert az ökológiai módon művelt területek nagyságának több mint fele itt volt, ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy ezen terület jórészt legelő vagy ismeretlen hasznosítású terület. Az „ökonómiai értelemben vett” első helyezett 2005-ben Dánia, mert itt volt a legmagasabb az egy hektárra jutó termelési érték. Dániában az ökoterületek jelentős részén árutermelés folyik. Ezek a tények szolgálták vizsgálatom kiinduló pontját. Kutatási munkám során Magyarországot vizsgáltam, azt hogy a magyar ökoterületeken belül a három hasznosítási mód közül melyik milyen nagyságrendet képvisel, és a növénytermesztési ágazaton belül milyen a különböző növények volumene és további piaci lehetősége. Ez segítséget nyújthat az ökológiai gazdálkodás továbbfejlesztésében.

Details

PDF

Statistics

from
to
Export
Download Full History