Files

Abstract

Magyarországon az első nemzeti park létesítésére - éppen 100 évvel ezelőtt, a világ első Yellowstone Nemzeti Park alapítását követően, - 1972-ben került sor. Azóta további 9 nemzeti park létesült, jelezvén a környezet és a természet védelme iráni társadalmi igények fokozódását, a „zöld gondolkodás” terjedését. Az elmúlt években azonban a vásárlók növekvő tudatossága és igényessége következtében újabb eszközökkel próbálják demonstrálni a termelők a természet és a hagyományok iránti elkötelezettségüket. Ugyanakkor a fogyasztók részéről is egyre növekvő igény mutatkozik a termékekhez kapcsolódó hiteles és független garanciatanúsítvány szükségességére, s így a tematikus védjegyek használata fontos elvárássá vált a fogyasztók körében. A hazai természetvédelemhez is számos védjegy köthető. A kutatás kiemelt vizsgálati eleme a „Nemzeti Parki Termék” védjegyrendszer piaci bevezetéséhez kapcsolódó lehetőségek feltárása, valamint az ilyen védjeggyel rendelkező termékkörrel összefüggő fogyasztói elvárások felmérése, amely primer kutatás keretében kerül bemutatásra. A „Nemzeti Parki Termék” védjegy egy olyan új lehetőséget kínál a nemzeti park igazgatóságok és a helyi termelők számára, amely termelői-forgalmazó és fogyasztói oldalon is számos előnnyel kecsegtet. Ezen előnyök feltárása szintén a kutatás célját képezi, mely hozzájárulhat az új védjeggyel ellátott termékkör széleskörű piaci bevezetéséhez. ------------------------------------------------------------------ The first national park was established in 1972 in Hungary, just 100 years after foundation of the first national park of the world, the Yellowstone National Park. Since that time further 9 national parks have been established marking the need of the society for nature and environment protection, and the spreading of “green thinking”. Due to the increasing awareness and demand of customers in the past years, sellers try to demonstrate their commitment to the nature and traditions in various ways. At the same time customers show a great need for authoritative and independent guarantee certifications related to products and so the use of thematic trade-marks has become a more and more essential expectation. Several trade-marks could be linked to the domestic environment protection. The focus of the research has been on discovering the possibilities related to the market initiation of the trade-mark system of the „National Park Product” and surveying the customer demands related to trade-mark product.The „National park product” trade-mark offers such new possibilities to the national park directorates and local producers, which holds out several advantages on both producer-distributor and consumer side. Revealing these advantages is also the aim of the present research, which could contribute to the comprehensive market initiation of the product with new trade-mark.

Details

PDF

Statistics

from
to
Export
Download Full History