Az agrárgazdaságtannal foglalkozók mint tudományos közösség előtt komoly kihívások állnak. Az elmúlt évtizedekben a hagyományos agrárgazdaságtan művelésének külső és belső feltételei gyökeresen megváltoztak. Ezek közül talán a legjelentősebb, hogy az agrárgazdaságtan mint szakma iránti kereslet csökkenésével, illetve a kereslet szerkezetének megváltozásával a szakma „láthatósága” is visszaesett, melynek legfontosabb jelei a tanszékek számának zsugorodása, illetve a stagnáló tudományos társasági élet. Az agrárgazdaságtant művelők azonban eddig sikeresen alkalmazkodtak a változásokhoz, ami az agrárgazdaságtan horizontjának folyamatos bővülésével járt. Az agrárgazdaságtan mint önálló diszciplína életben maradásához azonban világos és előrelátó stratégia szükséges. Egyrészt folyamatosan keresni kell azokat az új témákat, amelyek legitimálhatják, hogy fennmaradjon önálló képzés a felsőoktatás minden szintjén, illetve a kapcsolódó tudományos intézményrendszer. E téren egyelőre nincsenek gondok, hiszen a régi témák mellett korunk folyamatosan biztosítja a kutatási kérdéseket, mint például a technológiai változások, egészségügy, környezet, globalizáció vagy a szegénység. De közgazdászként hitelesen el kell tudni adni ezeket a tudomány és a politika piacán. Másrészt fontos, hogy a létező agrárgazdasági tanszékek vezetői sikeresen tudják menedzselni és képviselni tudományunkat az egyetemeken belül. Ne problémás gyerekként, hanem pozitív példaként szerepeljenek az egyetemi vezetők előtt. Végezetül bármilyen témájú kutatások folynak majd a jövőben, azok nem nélkülözhetik az erős közgazdasági elméleti és módszertani megalapozást, hiszen ez adja relatív előnyünket a mai napig is más diszciplínákkal szemben. Az agrárgazdaságtan mint tudományos közösség azonban csak úgy maradhat fenn, ha az utánpótlás megfelelő képzésben részesül. Ennek problémái azonban már túlmutatnak e cikk keretein. ------------------------------------------------ The scientific community dealing with agricultural economy faces serious challenges. The external and internal conditions of studying the traditional discipline of agricultural economy have undergone radical changes over the last decades. The most significant change has been the declining demand for agricultural economy as a profession and the changes to the structure of this demand. This have led to the reduction of the “visibility” of the profession, which is best indicated by the reduction of the number of the relevant university departments and the stagnation in scientific social life. Scientists working in the field of agricultural economy have so far successfully adapted to the changes, which has led to constant widening of the horizon for agricultural economy. Nevertheless, a clear and forward-looking strategy is needed to preserve agricultural economy as a separate discipline. We must constantly search for new themes which justify the preservation of separate courses at all levels of higher education, as well as the relevant system of scientific institutions. There are no problems in this regard as of yet, as in addition to the old themes the era itself continuously supplies research topics, such as technological changes, healthcare, the environment, globalisation or poverty. Economists, however, need to be able to credibly market these topics to the scientific and political market. It is also important that the heads of current departments of agricultural economy can successfully manage and represent their discipline within the universities. They should appear as a positive example to the heads of the universities rather than as a ‘problem child’. Finally, regardless of the topics into which research is done in the future, such topics will require a strong background in economic theory and methodology, as to this day this remains our relative advantage to other disciples. Agricultural economy as a scientific discipline can only prevail if the young members receive appropriate education. Addressing this issue would be outside the scope of this article, however.