Files

Abstract

A cikk Mauritiussal, az afrikai kontinenstől keletre elhelyezkedő és az Indiai-óceán által körülvett kicsi ország gazdasági átalakulásával foglalkozik (a mezőgazdasági szektorra fókuszálva). Mauritius az utóbbi években látványosan fejlődött, gazdasága diverzifikálódott és modernizálódott. A függetlenség elnyerésekor még tipikus agrárország volt, ma viszont a szolgáltató ágazatok dominálnak: az idegenforgalom és a pénzügyi szolgáltatások a mauritiusi nemzetgazdaság alapjának tekinthetők. A korábbi gyarmati időszak egyik fő öröksége a cukornád dominanciájára épülő mezőgazdaság, ám ennek teljesítménye ma már csak a GDP 4%-át teszi ki. Mauritius, illetve az ország gazdasági eredményeinek háttere azonban nemcsak érdekes olvasmány, hanem tanulságokat is hordoz. Bár első látásra kevés hasonlóságot vélhetünk felfedezni Magyarország, a magyar agrárgazdaság és a hazánktól oly távoli parányi szigetország között, azonban ha az eltérő adottságoktól elvonatkoztatunk, akkor több olyan vonást is felfedezhetünk, ami a magyar szakemberek számára is tanulságos és hasznosítható lehet, valamint a jövőben kiindulási alapja lehet akár a kétoldalú gazdasági együttműködésnek. Ilyen kérdés vagy adottság az, hogy Mauritius az utóbbi évek többé-kevésbé stabil és folyamatos gazdasági növekedése ellenére ma is és várhatóan a jövőben is jelentős élelmiszer-behozatalra szorul. Bár az agrárkereskedelemben betöltött szerepe alapján Mauritius nettó agrárimportőr, de igyekszik ennek mértékét, arányát csökkenteni, így a magyar szerepvállalásnak nem csupán agrárexportunk erősítése lehet ebben az irányban, ami a távolság miatt komolyabb volument aligha jelentene, hanem sokkal inkább a mauritiusi mezőgazdaság fejlesztésében való szakmai-technológiai szerepvállalás. Rendkívül tanulságos a mauritiusi kormányzat proaktív hozzáállása a klímaváltozás hatásainak mérséklése, illetve a fenntarthatóság erősítése érdekében. A klímaváltozás hatásai Mauritius esetében ma közvetlenebbül tapasztalhatók, mint Közép-Európában, de számos negatív hatás már ma is érzékelhető hazánkban. Mauritiusban az élelmiszer-ellátás és a korlátozott édesvízkészlet megóvása, fenntartható hasznosítása a legkomolyabb nemzetbiztonsági kérdések közé tartozik. Az élelmiszer-gazdasági szektor fejlesztésének legfontosabb tényezői a fenntarthatóság, hatékonyság és a környezetbarát technológiák alkalmazása. A mauritiusi kormány elkötelezett a gazdasági növekedés előmozdításán túl a környezet védelme, a társadalmi stabilitás erősítése, a munkanélküliség csökkentése, a korrupció és a szegénység felszámolásának szándéka mellett. Mauritius vezetése sikeresen tudott és tud tőkét kovácsolni az ország komparatív előnyeiből, illetve az ország földrajzi elhelyezkedéséből. Ez ma jól tetten érhető a más államokkal, különösen a világ nagyobb gazdasági pólusaival való kapcsolatainak fejlesztése terén (pl. Kína, India, Európai Unió), továbbá igyekszik híd szerepet betölteni az Ázsia és Afrika közötti beruházások menedzselése és finanszírozása tekintetében. ------------ The paper focuses on the economic metamorphosis of Mauritius, a tiny country surrounded by the Indian Ocean, in the geographic proximity of Africa. The Mauritian economy showed spectacular development and its GDP growth is also noticeable, in 2018 the latter was 4.1%. Decades ago, the agriculture generated the overwhelming part of its national income, while nowadays the locomotive of the economy is the services sector, tourism can be considered a fundamental sector. The sugarcane-based agriculture, which is one of the colonial heritages of Mauritius contributes to the GDP in 4% only. In spite of the more or less steady and stable economic growth, due to her geographic endowments and the limited arable lands, Mauritius will need significant food-imports in the future. In terms of the agricultural trade balance, Mauritius is net agricultural importer. Food supply and the preservation of the limited sweet water reserves belong to the main national security issues. The most important factors of the agricultural development are sustainability, efficiency and the application of environment-sound technologies. Besides fostering the economic growth, the government of Mauritius is committed to protect the environment, facilitate the social stability, reduction of unemployment and the eradication of poverty and corruption. In the global economy Mauritius tries to find its place by improving its relations with bigger economic hubs in the world (e.g. China, India, Europe) and it endeavours to play a bridge role between the inter Asian-African investments. The study attempted to draw lessons for the Hungarian readers and professionals – the foreign economic policy relying successfully on the geographic endowments and comparative advantages of the country and also the policies that are strongly devoted to the enhancement of sustainability and environmental protection have to be underlined.

Details

PDF

Statistics

from
to
Export
Download Full History