A TUDÁS MINT VERSENYELŐNY – MIT NYERHETÜNK KULCSKOMPETENCIÁINK FEJLESZTÉSÉVEL?

Mi a tudás? Hogyan kamatoztatható a tanulási folyamat során megszerzett tudás életünk különböző területein? Milyen a kulcskompetenciák fontosságának megítélése a felsőoktatásban részt vevő hallgatók és oktatóik körében? Ezek a kérdések jelentették kutatásunk alapját, melyek egytől egyig a folyamatosan változó gazdasági környezet problémás kérdései közé tartoznak mind az oktatás, mind a munkaerőpiac szempontjából. A tudás fogalmának szubjektivitása, az oktatási intézmények és a munkáltatók különböző elvárásai, illetve a kompetenciafejlesztés nehézségei egy olyan határterület vizsgálatát tették lehetővé számunkra, melynek középpontjában az emberi tényező áll, ebből adódóan igyekeztünk feltárni a téma gazdaságai vonatkozásai mellett az egyes pszichológiai és didaktikai részterületeket is. Eredményeink alapján elmondhatjuk, hogy a felsőoktatásban részt vevő hallgatók prioritásai sem az oktatók, sem a munkáltatók elvárásaival nincsenek teljes összhangban a kulcskompetenciák tekintetében. Szekunder kutatásunk során jelentős eltéréseket találtunk ezen kérdéskörben is, melynek mélyrehatóbb vizsgálata a közeljövőben fog elkezdődni, és várhatóan primer vizsgálatunk eredményei is megerősítik majd ezt az feltevést. ---------- What is knowledge? How to use the knowledge in various areas of our lives? Which are the most important key competences for students and teachers in higher education? These are the problematic issues of the ever-changing economic environment, mostly for education and the labor market. The subjectivity of knowledge concept, different expectations of educational institutions and employers and competency development difficulties were allowed us to examine a border region which focuses on the human factor, therefore we had to examine not just the economic aspects but psychological and didactic subdivisions too. Based on our results we can say that students’ priorities in higher education are not fully consistent neither the teachers’ nor the employers’ expectations. During our research secondary significant differences were found in this range of questions and the primary investigation will be initiated in the near future so we hope the result will confirm the secondary perceptions.


Issue Date:
2017-2017-2017
Publication Type:
Journal Article
ISSN:
2062-8269
Language:
Hungarian
Published in:
Acta Carolus Robertus, Volume 7, Number 1
Page range:
25-37




 Record created 2017-08-16, last modified 2017-08-23

Fulltext:
Download fulltext
PDF

Rate this document:

Rate this document:
1
2
3
 
(Not yet reviewed)