Files

Abstract

Magyarország az EU-27 tagországai közül a kedvezőnek mondható ökológiai adottságú országok körébe sorolható. Az ország teljes területének mintegy 60%-a (5,3 millió hektár) áll mezőgazdasági művelés alatt, az EU-ban ennél csak Dániában és Nagy-Britanniában magasabb a mezőgazdasági terület aránya. Az EU-27 tagállamok összes mezőgazdasági területéből mindössze 3%-kal részesedik Magyarország, ennek ellenére egyes termékek előállításában jelentős a szerepe. Az EU-27 tagországok gazdaságait vizsgálva kiderül, hogy a gazdaságok 80%-a 10 hektárnál kisebb mezőgazdasági területen, 14%-uk 10–50 hektár közötti, illetve 3%-uk 50–100 hektár közötti mezőgazdasági területen gazdálkodik. A 100 hektár feletti mérettel rendelkező üzemek aránya csupán 3%, ugyanakkor a mezőgazdasági terület 50%-át művelik. A magyar gazdaságszerkezet egyedinek mondható az EU-ban (bár fontos megjegyezni, hogy Lengyelországban és Romániában is elaprózódott a birtokszerkezet). A gazdaságok 87%-a 5 hektárnál kisebb területen gazdálkodik, míg az 50 hektár feletti gazdaságok aránya csekély. Magyarországon elaprózódott a birtokstruktúra, amihez hozzájárul, hogy a gazdaságok számbavételénél a gazdasági küszöb mértéke igen alacsony. Ennek köszönhetően a gazdaság fogalma jelentősen eltér az üzemgazdaságban használt definícióktól. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a gazdaság fogalmába a vidéki háztartásokat is beleérti, így az agrárpolitika által megcélzott mezőgazdasági üzemek (árutermelő gazdaságok) összemosódnak a számokban.---------------In the European Union (EU), Hungary is ranked among the countries with favourable ecological conditions. The utilised agricultural area (UAA) represents 60% (5.3 million hectares) of the country’s total area. In the EU only Denmark and Great Britain have a higher proportion of UAA. Hungary has only a 3% share in the total UAA of the EU, nevertheless Hungary plays an important role in the production of some crops. According to the analysis of agricultural holdings in the EU 80% of the farms farm less than 10 hectares, 14% farm 10 to 50 hectares, and 3% farm 50 to 100 hectares of land. Just 3% of the holdings farm over 100 hectares but these represent 50% of the total utilised agricultural area in the EU. The Hungarian farm structure seems to be unique in the EU (although Poland and Romania also have a fragmented farm structure). In Hungary 87% of the holdings farm less than 5 hectares, while only a tiny proportion of holdings farm over 50 hectares land. In Hungary a very low ceiling has been set for the minimum farm size contributing to the fragmented land structure. As a result, the definition of farms differs significantly from the definition used in farm business management analysis. As rural households are also included in the farm survey of the Hungarian Central Statistical Office the number of agricultural holdings differs significantly from that of commercial farms.

Details

PDF

Statistics

from
to
Export
Download Full History